Operaház: 1956 és az operisták I.rész

Szeretettel köszöntelek a Operaslágerek Klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1508 fő
  • Képek - 591 db
  • Videók - 1785 db
  • Blogbejegyzések - 388 db
  • Fórumtémák - 10 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Operaslágerek Klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Operaslágerek Klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1508 fő
  • Képek - 591 db
  • Videók - 1785 db
  • Blogbejegyzések - 388 db
  • Fórumtémák - 10 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Operaslágerek Klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Operaslágerek Klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1508 fő
  • Képek - 591 db
  • Videók - 1785 db
  • Blogbejegyzések - 388 db
  • Fórumtémák - 10 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Operaslágerek Klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Operaslágerek Klub közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1508 fő
  • Képek - 591 db
  • Videók - 1785 db
  • Blogbejegyzések - 388 db
  • Fórumtémák - 10 db
  • Linkek - 49 db

Üdvözlettel,

Operaslágerek Klub vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

1956 és az operisták I.

1956_01.jpgAz 1956-os eseményekről máig homályos kép él a magyarság kollektív tudatában. Az október 23-án kezdődő tüntetéssorozat, majd forradalom és szabadságharc megítélését nemcsak a Kádár-rezsim ellenforradalmi bélyege torzította, de rendszerváltás utáni demokratikus berendezkedés „gyökérkeresése” is. Az 1989-90-ben tárgyalásos úton létrejött új rendszer legitimitásához szükséges volt erkölcsi, eszmei példákat maga és állampolgárai elé tűznie. Ilyen erős, karakteres példát talált az új rendszer a szovjet megszállás elleni ’56-os kiállásban, mely előtt a maga korában a nyugati világ is fejet hajtott. Ebből adódóan az ’56-os tömeg és vezetői akaratlanul is egy egységes és világos politikai akarattal bíró nemzetként jelentek meg a rendszerváltás utáni diskurzusban, azt sugallva, hogy a pusztán Rákosi paranoiás, az embereket nyomorba taszító rendszere elleni végső kétségbeesés, a forradalom célja valójában a 22 éve létrejött rendszer volt. Ez azonban a legkevésbé sincs így. Mint a forradalmaknál szokás, az össznemzeti kiállás nem valamiért, hanem valami ellen történt, annak a világos elképzelésnek a hiányában, hogy az első felszólalásokat, majd puskalövéseket valójában mi fogja követni. 1956 azóta nevesített és máig név nélküli hőseinek nem volt sem közös konstruktív akaratuk, sem közös világos céljuk: egyszerre ment az utcára a kisemmizett paraszt, az alulfizetett munkás, az intellektuálisan megnyomorított értelmiségi, a jövőkép-nélküli diák, a Horthy restaurációra áhítozó nyugalmazott csendőr és a csupán balhéra vágyó köztörvényes lumpen. Egyetlen dolog kötötte őket össze, hogy megmutassák a világnak és az ország vezetőinek, hogy a helyzet nem tartható, a nép elért a tűrőképessége végére. Bár az elmúlt bő két évtizedben a történészek munkájának köszönhetően többet tudunk legnagyobb 20. századi forradalmunkról, mint valaha, a kép továbbra sem teljes és kristálytiszta. Az 56-os események megítélése ma is a különböző történelemértelmezések által befolyásolt politikai konc. Ha tisztán akarunk látni, rá kell jönnünk, hogy nem volt egyetlen, közös 56, hanem minden résztevőjének és szellemi örökösének sajátja van, saját 56-os tudattal és emlékezettel.

Ha azt szeretnénk megvizsgálni, mi történt az Operaház háza táján 1956 októbere és decembere között, a színház történetének leghomályosabb lapjaira bukkanunk. Miután újságok nem jelentek meg azokban az időkben, csak a később írott, vagy elmondott visszaemlékezések útján próbálhatunk meg valamiféle képet alkotni magunkban. A színházban látszólag béke uralkodott, melyet később Tóth Aladár Aranykorának neveznek majd el. Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, Márk Tivadar, Harangozó Gyula, Ferencsik János, Gyurkovics Mária, Takács Paula, Palánkay Klára, Delly Rózsi, Tiszay Magda, Simándy József, Udvardy Tibor, Joviczky József, Palló Imre, Svéd Sándor, az ifjú Melis György, Losonczy György, Székely Mihály – csupa legendás név, megkoronázva Otto Klemperer művészetével. Ám ezek a művészek nem mind önszántukból léptek fel Pesten, a határok ugyanis zárva voltak, így a Metropolitan helyett utazhattak a Gördülő Opera MÁV vagonjaival Bácsalmásra terjeszteni a kultúrát. Az 1955/56-os évad főszereplője a kétszáz éve született Mozart volt, a Don Juant és A varázsfuvolát újították fel tiszteletére. A másik nagyon fontos esemény Harangozó Gyula máig klasszikus Csodálatos mandarin koreográfiájának bemutatója. Az 1956/57-es évad terveiben A Rajna kincse, a Peter Grimes, A végzet hatalma, a Hoffmann meséi és a Trisztán is Izolda szerepelt. Szeptemberben a baráti Pozsonyi Nemzeti Színház opera-együttese a Ruszalkával és kortárs nemzeti operájukkal Suchon Örvényével vendégszerepeltek.

1956_02.jpg

Aztán jött az ominózus huszonharmadikai kedd. Az ismert események ellenére az Operaházban és az Erkel Színházban is időben felgördül a függöny. Az Operában az Anyegint adták, az előadást Kórodi András vezényelte, a főszerepeket Melis György, Udvardy Tibor, Mátyás Mária, Tamássy Éva és Littasy György énekelték. Az előadás mindenféle rendbontás nélkül lezajlott, bár a pletykák szerint a jelenlévő Tóth Aladár annyira félt, hogy Mátyás Mária öltözőjében húzódott meg, vélvén, hogy egy vezérezredes hitvesét nem érheti bántódás. Az Erkel Színházban A trubadúr előadását hirdették. (karmester: Tóth Péter, főszereplők: Hámory Imre mv, Warga Lívia, Aarika Anelli, Pálos Imre és Tóth Miklós). Az est érdekessége Hámory Imre fellépte lett volna. A népszerű bariton még 1945-ben rossz helyen és időben énekelt egy irredenta nótát, melyért kirúgták. Biatorbágyon volt csősz, majd néhány év múlva a debreceni színház szerződtette. A trubadúr volt az egyik első előadás, melyben Pesten felléphetett. Hámory 1957 után került vissza az Operába, melynek 1965-ig tagja maradt. A csodával határos módon fennmarat egy eddig publikálatlan magán feljegyzés Tóth Péter tollából, melyet szó szerint idézünk: „Az előadásra a Rákóczi úton haladó tüntetés miatt a szokottnál később, kb. 3/4 7-kor érkeztem. A zenekar tagjai csaknem teljes létszámmal azzal fogadtak, hogy a közönség soraiból már követelés érkezett hozzájuk, valamint ők is határozottan kérik, hogy az előadás előtt játsszák el a Himnuszt. Színházi szabályra hivatkozva, dr. Kenessey Ferenc rendezővel együtt a portásfülkéből felhívtuk az igazgatóságot, Dárday Andor titkár közölte, hogy dr. Tóth Aladár igazgató nincs az épületben, ő maga ez ügyben nem foglalhat állást, átkapcsoltatott Barnáné párttitkárhoz. Barnánéval dr. Kenessey beszélt, referált a közönség, a zenekar egyértelmű megnyilatkozásáról és intézkedést kért. Dr. Kenessey közölte velem Barnáné elvtársnő álláspontját, mely szerint nem kell a közönség és a zenekar szándékával szembeszállni, miután ez valóban tömeg-megnyilvánulás. Időközben a zenekar helyét elfoglalta, ügyelők jelzésére lementem a zenekarba, senkivel nem beszélve már, az ütők felé fordulva kezdtem dirigálni, mire a Himnusz bevezető hangjai szólaltak meg, amit végig is dirigáltam. Meg kell jegyeznem, hogy a Trubadúr bevezető zenéje tympanival és nagydobbal épp olyan lassú 4/4-ben kezdődik, hogy dirigálás technikailag a Himnusz és eközött semmi különbség nincs. Ezek után az előadás a IV. felvonásbeli megszakítástól eltekintve, rendben zajlott le.” A legendás Barnánéval, aki a karmester életében is sorsdöntő pillanatban azt mondta „A nép akaratát teljesíteni kell” néhány évvel később találkozott Tóth Péter. 1959-ben két magyar karmester kapott ösztöndíjat Bayreuth-ba. Ferencsik Erdélyi Miklóst és Tóth Pétert javasolta. Barnáné, aki ekkor már a minisztériumban dolgozott, nem engedte ki a „megbízhatatlan” karmestert, így vetve gátat egy esetleges nemzetközi karriernek. Talán igaza is volt, ugyanis az első adandó alkalommal - melyre nem kevesebb, mint nyolc évet kellett várnia - Tóth Péter végleg elhagyta Magyarországot.

Mielőtt tovább vizsgálnánk a kettészakadt emberi sorsokat, érdemes megnéznünk, mi történt október 23.-a után az Operaházban. Másnapra a Falstaff és a Traviata előadást hirdették, de már egyiket sem tartották meg. December végéig szüneteltek az előadások. Ám a társulat – vagy nevezhetjük akár bíróságnak is – egyszer összeült, október 28-án, 29-én, vagy 30-án. Több visszaemlékezés jelent meg az ominózus arcpirító társulati ülésről, melyek közül talán Melis György tiszta szavait érdemes idézni: „Eljött 1956 és október 30-án hívták össze a társulati ülést. Pontosan emlékszem, egyik kolleganő  egy sértődött mezzo-énekesnő - az első sorból felemelkedett: „Ez az ember még mindig itt mer ülni, aki kiszolgálta a Rákosi rezsimet?” Tóth Aladár csendesen felállt, kiment, többet nem tért vissza. Természetesen volt jelentkező a helyére. Haláláig még 12 év telt el, ennyi évig még szolgálhatta volna a magyar zenei életet.” Palánkay Klára – aki „szerencséjére” májbaj miatt október 23-án kórházban feküdt, Tiszay Magdát nevezi meg az ominózus mondat szülőanyjaként. Hogy mi késztette erre a kirohanásra népszerű és foglalkoztatott művésznőt? Sosem fog kiderülni. Néhány évvel később Kossuth-díjat kapott, majd külföldre távozott, ahol énekesi karrierje véget ért. Tóth Aladár úriemberként való távozása az egész magyar operatörténet egyik legszégyenteljesebb pillanata. Komor Ágnes hárfaművész egy másik – az akkori teljes felbolydulásra jellemező – történetet is megőrzött az utókor számára: „Az Operaház volt főportása például sírástól elcsukló hangon bejelentette, hogy a lakásán megőrizte azt a táblát, amelyen az áll: M. Kir. Operaház. Egyesek tapsolni kezdtek.” Ez is 1956.

(Caruso blog)

Címkék: 1956 operaház operisták

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu