Idén február 18-án ünnepelte 75. születésnapját neves tenoristánk, Korondi György. A rendkívül kedves és közvetlen művész örömmel adott interjút s idézte fel gazdag pályafutásának legemlékezetesebb momentumait. JÁNOSI ILDIKÓ interjúja

Hoffman

– Pályája három városhoz kötődik, Győrhöz, Debrecenhez és Budapesthez.

– Győrben születtem, ott kezdtem éneket tanulni, majd 1957-ben Budapestre kerültem a konzervatóriumba, aztán 1959-ben a Zeneakadémiára. 1962-66 között Debrecenben énekeltem, 1966-tól pedig ismét Budapest következett, az Operaház szerződtetett, amelynek idén 45 éve vagyok tagja, illetve most már nyugalmazott tagja.

– Mikor került kapcsolatba a zenével?

– Gyerekkoromban, ugyanis én már ötévesen énekeltem a harmónium mellett állva a győri templomban. Nem tudtam még olvasni, de hallásból ismertem és kívülről fújtam az összes egyházi éneket. Nagyon szerettem énekelni, így aztán az általános iskolában és a gépipari technikumban, majd  első munkahelyemen, a Győri Vagongyárban is tagja lettem a kórusnak. A munka mellett kezdtem meg énektanulmányaimat a győri zeneiskolában, ahol Walter Margit növendéke lettem, a szolfézstanárom pedig Szabó Miklós (a híres tenorista) volt.

– A Győri Vagongyárban esztergályosként dolgozott. Nem lehetett könnyű a fizikai munka mellett énektanulmányokat folytatni.

– Három műszakban dolgoztam a gyárban, de megértőek voltak a vezetők, s mindig elengedtek a zeneiskolába. Egyszer rendeztek egy gálaestet a győri zeneiskola udvarán, ahol a Virágáriát meg a Hunyadiból a börtönkettőst énekeltem. Ezt az előadást látta a vagongyár igazgatója, és másnap közölte, hogy kiemel engem az esztergályosságból, és áthelyez a szerkesztésbe, ahol gépipari rajzokat kellett készítenem. A főnököm imádta a zenét, s mindig énekeltetett engem. Rajzolgattunk, s közben énekelgettünk.

Tito Schipával és Varasdy Emmivel

– Ezekben az években már komolyabban készült az énekesi pályára, s a zeneiskola elvégzése után jelentkezett a budapesti „konziba”, a Bartók Béla Szakközépiskolába.

Tamino

– Ennek érdekes előzménye volt. Említettem, hogy Szabó Miklós volt a szolfézstanárom, s az ő kórusában is énekeltem, többek között Schütz Máté-passióját. Ez a mű mentett meg a katonaságtól, ugyanis aznap kellett volna bevonulnom, amikor ennek az oratóriumnak volt a rádiófelvétele. Fontos szerepeket énekeltem benne – Júdást meg Pilátust –, ezért Szabó Miklós elintézte, hogy ne kelljen bevonulnom. Érdekes, hogy aznap adta le a rádió Schütz Máté-passióját, amikor a felvételiztem a Bartók Szakiskolába. 1957-től 1959-ig folytattam tanulmányaimat a konziban, ahol Feleki Rezső növendéke voltam.

– A Bartók Szakközépiskola elvégzése után bekerült a Zeneakadémiára, ahol a neves tenorista és pedagógus, Rösler Endre tanította a mesterség alapjaira. Milyen útmutatást kapott tőle, amit később kamatoztatni is tudott?

– Rösler Endre közvetlen, kedves ember és nagyon jó tanár volt, két évig tanultam nála. A saját éneklési módját nem erőltette rá a növendékekre, mindenkinek a saját hangi adottságaihoz legmegfelelőbb módszert próbálta megkeresni. A szívből-lélekből jövő éneklésre tanított, azt mondta, a hang szépsége nem sokat ér a lélek kisugárzása nélkül. Ő akkoriban még fellépett az Operában, híres szerepében, Florestanként is hallottam őt, aztán már csak karakterfigurákat énekelt: Triquet-t az Anyeginben, Napóleont a Háryban. A főiskola után is tartottam vele  a kapcsolatot, meghívtam Debrecenbe a Bohémélet-premieremre, de már nem nézhette meg… 1963. december 13-án szívinfarktus vitte el.

– Tanára volt a világhírű tenor, Tito Schipa is, aki vendégprofesszorként egy évig tanított a Zeneakadémián. Hogy került hozzá és az éneklés fortélyaiból mit tudott átadni Önnek?

– Előéneklés alapján kiválasztott öt növendéket, akikkel aztán egy éven át foglalkozott, s én lettem az egyik szerencsés. A belcanto éneklés alapjait sajátíthattam el tőle, és az olasz repertoár irányába terelgetett. Olaszul lehetett csak nála énekelni, s nagy súlyt fektetett a kiejtésre meg a dallamívek formálására. Ő is énekelt velünk, emlékszem, a Traviatában egyszer beénekelte nekem Violetta szólamát. Nagyon hasznos és gyümölcsöző volt az az egy év, amit vele tölthettem, a későbbi olasz szerepeimben hasznosíthattam a tőle tanultakat.

Faust – partnerek: Halmi László és Virágos Mihály

– Ön már 1962-ben Debrecenbe szerződött, így a zeneakadémiai tanulmányait nem fejezte be. Miért döntött így?

– Harmadik éve tanultam a főiskolán, amikor is adódott egy lehetőség a Debreceni Csokonai Színháztól, hogy lemehetnék oda tenoristának. S akkor azt mondta tanárom, Rösler Bandi bácsi: „Fiam, megmondom őszintén, neked színpad kell mielőbb, s nem végigjárni még két évet meg az opera szakot!” Végiggondoltam, hogy míg az opera szakon egy jelenetet gyakorlunk fél évig, azalatt én több szerepet megtanulhatok egy színháznál. Így aztán nem végeztem el a Zeneakadémiát, hanem elmentem Rubányi Vilmoshoz, a Debreceni Csokonai Színház zeneigazgatójához meghallgatásra. A Faust-áriát kellett elénekelnem, megfeleltem, s így 1962. augusztus 1-jétől a Debreceni Csokonai Színház tagja lettem.

Lysander a Szentivánéji álomban

– Debrecenben már hasznosíthatta mindkét mestere módszereit, hiszen sok szép szerepet énekelhetett a Csokonai Színházban.

– Ahogy Debrecenbe kerültem, megkaptam Gounod Faustjának címszerepét, de előtte még elénekeltem Cascadát A víg özvegyben. 1962. október 20-án volt a Faust premierje, ami nagyon emlékezetes számomra, hiszen életem első főszerepét énekelhettem. Remek operatársulata volt a debreceni színháznak, nagyszerű énekesekkel dolgozhattam együtt – többek között Marsay Magdával, Varga Magdával, Hankiss Ilonával, Halmi Lászlóval, Virágos Mihállyal, Tréfás Györggyel, Tóth Józseffel, Gazsó Jánossal. Sorra kaptam az új szerepeket: Hoffmannt, az Anyegin Lenszkijét, a Traviata Alfrédját, a Bohémélet Rodolphe-ját, A sevillai borbély Almaviváját. Magyarországi ősbemutatóban is részt vehettem: 1963-ban mi játszottuk először Britten Szentivánéji álom című operáját, amelyben Lysandert énekeltem. Hosszú próbaidőszak előzte meg a premiert, Vámos  László kiváló rendezésében, Mura Péter vezénylésével tanultuk be a művet. A szerzőt, Brittent is meghívták a premierre, de sajnos betegség miatt nem tudott eljönni.
Elénekeltem még a  Tannhäuserben Waltert, a Farsangi lakodalomban Kálmán diákot, a Parasztbecsületben Turiddut, a Lammermoori Luciában Edgardot, a Don Pasqualéban Ernestót. Érdekesség, hogy akkoriban a tévé egyenesben közvetítette az Anyegint, a Szentivánéji álmot, a Hoffmannt meg a Don Pasqualét is.

– Ahogy felidézi ezeket az éveket, az az érzésem, nagyon jól érezte magát Debrecenben.

Poppea megkoronázása – Sudlik Máriával

– Így igaz! Pezsgő színházi élet folyt ott Tarr Ferenc igazgató és Lengyel György a főrendező vezetése alatt. Lengyel György végzős színészosztályával – többek közt Tóth Judittal, Cs. Németh Lajossal, Haumann Péterrel, Kézdy Györggyel, Sinkó Lászlóval –  együtt kerültem Debrecenbe. A színház klubjában nagy társasági élet zajlott. Gyakran „tájoltunk”, többek közt Miskolcra, Nyíregyházára, Szolnokra, Nagyatádra, s a Don Pasqualétól a Hoffmannig, mindent bemutattunk. Olyan is előfordult, hogy egy tájelőadás után, visszafelé lerobbant a busz, s mire hazaértünk, hajnal lett. Pár óra alvás után pedig délelőtt 10 órakor a Sevillai borbélyból zenekari, kosztümös főpróba volt!  De bírtuk, fiatalon sokat bír az ember! Rengeteget tanultam Debrecenben, ott szereztem színpadi rutint, és a repertoárom is sok új szereppel gazdagodott. Gyönyörű időszak volt, de gyorsan elröpült az a négy év!

– Debrecenben már Korondi Györgyként ismerték meg, ám az ön eredeti neve Kummer György. Miért kellett nevet változtatnia?

– Mielőtt Debrecenbe szerződtem, a színház vezetői azt javasolták, változtassam meg a vezetéknevemet, mert a német „Kummer” szó jelentése: bánat, gond. Válasszak helyette valami magyar nevet! Gondolkodtam K betűs neveken, aztán Korond mellett döntöttem, s így lettem Korondi.

– Debreceni évei alatt az Opera is felfigyelt önre.

– Ezt Osváth Júliának köszönhetem elsődlegesen, aki látta a Hoffmann-közvetítést a tv-ben, s Mikó Andrásnak beajánlott. Ő pedig Kórodi Andrással megnézett engem egy debreceni előadásban, s 1964-től rendszeresen vendégszerepeltem az Operában, legtöbbször Don Pasqualéban, a Faustban és a Hoffmann meséiben. (Egy alkalommal a Vérnász Hold szerepébe is be kellett ugranom vendégként, mert Réti József megbetegedett. Szerencsére tudtam a szólamot, mert korábban ajánlották, hogy tanuljam meg, hátha majd sorra kerül arra is. A Hold nem hosszú szerep, inkább magas, de megoldottam. Egyébként is mindig foglalkoztam valamilyen új szereppel, próbálgattam, hogy is menne.)

– Négy évet töltött Debrecenben, 1966-ban szerződtette az Operaház. Mi volt az első szerepe a dalszínházban?

– Don Ottavió a Don Juanban, 1966. szeptember 10-én. Nagy készülődés volt rá, Kórodi vezényelt, csupa„nagyágyú” énekelte: Melis, Mátyás Mária, Sándor Judit – komoly megmérettetés volt számomra. Aztán azokba a szerepekbe, amiket már elénekeltem Debrecenben, sorba beálltam: a Hoffmannba, Faustba, Bohéméletbe, Traviatába. Majd sok új szerepet is kaptam: például a Don Carlost, a Rodelindában Grimwaldot, a Poppeában Nérót, az Álarcosbálban Richardot.

Don Carlos – Déry Gabriellával

– Úgy tudom, a Don Carlos 1969-es premierjébe be kellett ugrania.

– Sokat készültünk a bemutatóra, Gavazzeni mester, a Scala volt zeneigazgatójának betanításában, Mikó András rendezésében. Érdekes módon zajlott le ez a premier. Simándy Józseffel voltam lekettőzve, második szereposztásban, így én csak négy nap múlva mutatkoztam volna be a címszerepben. Ám a premier napján Simándy megbetegedett, és nekem kellett énekelnem este. Ugyanaznap Szalma Ferenc, Fülöp alakítója is lerobbant, helyette Begányi Ferenc ugrott be. Izgalmas előadás volt, de jól sikerült – erről a premierről rádiófelvétel is készült.

– Sokszor kellett beugrania?

– Elég sokszor. Akkoriban kijött a művészért egy színházi autó, ha be kellett ugrani. Tudtam, hogy ha közeledik a „fekete” autó, akkor baj van, valamelyik kolléga lebetegedett, s nekem kell este énekelnem.

Az álarcosbálban

– Mely szerepei  nőttek a szívéhez leginkább?

– A Faust, a Bohémélet Rodolphe-ja, a Traviata Alfrédja, A varázsfuvola Taminója. Nagyon kedves számomra az Anyegin Lenszkij szerepe, amit Mátyás Máriával, Házy Erzsébettel, Melis Györggyel, Bende Zsolttal énekelhettem együtt gyönyörű emlékű előadásokon. Az Idomeneót is nagyon szerettem, sajnos mindössze 17 előadást ért meg, aztán levették a műsorról, mert bezárt az Opera 1980-ban, az Erkel színpada meg nem bírta a díszletet. Szó volt róla, hogy a felújítás után újra műsorra tűzik a darabot, de aztán nem került sor rá. Fischer Iván vezényelt, Ascher Tamás rendezte a darabot, gyönyörű feladat volt, és szép emlék nekem.

– Pályáját végigtekintve főképp lírai és spinto szerepeket énekelt.

– A Sevillai Almavivája vagy Don Ottavio a skála egyik, Turiddu vagy az Álarcosbál a skála másik szélső határa. Ezen belül mindent elénekeltem, amit a hangom bírt.

– Sohasem akartak Önnek súlyosabb szerepet adni?

– A Rajna kincse Logéja szóba került egyszer, de akkoriban mindenfélét énekeltem, és Loge mélyebb fekvésű tenorszerep, ami mellett nem lehet Carlost vagy Rodolphe-ot énekelni. Felmerült egyszer a Lohengrin is, de annyiban maradt. Így aztán a nekem való Wagner-szerepek közül a Tannhäuser Walterját és a Nürnbergi Vogelgesangját énekeltem csak el.

– Annál több Puccini-, Verdi- és Mozart-, illetve bel canto szerep sorakozott repertoárján.

Albert Herring – Polgármester

– Érdekes, hogy általában három szerepet énekeltem egy-egy szerzőtől, Verditől Alfrédot, Don Carlost, Álarcosbál Richardot, Puccinitól Rodolphe-ot, Pinkertont, Rinucciót, Mozarttól Don Ottaviót, Taminót, Idomeneót. Donizettitől Ernestót, Edgardot, Rossinitól Almavivát, a Török Itáliában Don Narcisóját, barokk operából is jutott három: Monteverditől a Poppea megkoronázása és az Odüsszeusz hazatérése, Händeltől a Rodelinda.

– Az Ön fénykorában, a 60-as, 70-es években milyen volt a légkör, a társulati élet az Operában?

– A legnagyobb magyar művészekkel énekelhettem együtt, ami nekem fantasztikus élmény és nagy tanulmány is volt. Mindig egymásra figyelve énekeltünk, gyönyörű kamaramuzsikálás folyt. Nagyon jó hangulat volt, összetartott a társulat, egymásért drukkoltunk, gyakran megnéztük egymás előadásait is. Biztosan előfordultak viták is, de nem vettem észre, mert lekötött a rengeteg feladat és előadás – adódott olyan hét is, amikor öt előadásom volt, öt különböző operában.

– Számos külföldi vendégművésszel énekelhetett együtt.

– Renata Scottóval Bohéméletet és Álarcosbált énekeltem, Montserrat Caballéval Bohéméletet, Raina Kabaivanszkával Pillangót, Anna Moffóval és Gabriella Tuccival Traviatát, Jeannette Pilou-val Faustot. Windgassennel a Tannhäuserben volt szerencsém fellépni, Edda Moserrel a Varázsfuvolában, Karl Ridderbuschsal  a Don Carlosban, Nicolae Herleával pedig a Sevillaiban és a Don Carlosban. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy ilyen világklasszisokkal énekelhettem egy színpadon.

Traviata – Anna Moffóval

– A vendégművészek eredeti nyelven énekeltek, a magyar partnerek azonban magyarul. Akkoriban még nem nagyon volt szokás eredetiben énekelni az operákat.

– Nem engedélyezték, hogy eredeti nyelven szóljanak a művek, sem a  rádióban, sem az operaszínpadon. De ez nem is baj, legalább a magyar közönség jobban megismerte a műveket. Ma már feliratozzák az előadásokat, de meggyőződésem, hogy ha a közönség nézi a feliratot, az elvonja a figyelmét a színpadi történésről és a zenéről. Amit közvetlenül hall az ember, magyar szöveggel, azt előbb magába fogadja, mint ha olvassa.

Traviata – Melis Györggyel

– Karmesterek közül kikre emlékszik szívesen?

– Elsődlegesen Ferencsik Jánosra, aztán Kórodi Andrásra, Lukács Ervinre, Erdélyi Miklósra, Oberfrank Gézára, Nagy Ferencre, Medveczky Ádámra, Borbély Gyulára. Doráti Antallal Rotterdamban énekeltem a Psalmust meg a IX. szimfóniát. Nagyszerű karmesterek és zenei vezetők voltak, irányítottak és segítettek, a tőlük áradó szeretettel és segítséggel könnyebb volt előadni a műveket.

– Ön gyakran vállalkozott az operafeladatok mellett oratóriuméneklésre, az egyik legfoglalkoztatottabb koncerténekesek közé tartozott.

– Ennek előzménye, hogy a dalokat nagyon szerettem főiskolás koromban is, és abban az időszakban a rádióban 30 perces élő adásban énekelhettem Schubert-, Brahms-, Grieg-dalokat. S a dalokon keresztül eljutottam az oratóriumig, ami szintén színpadi játék nélküli megszólalás, és bizony a daléneklésnek a finomsága segít az oratórium megszólaltatásában, az oratórium pedig segít az operai kamaramuzsikálásban – duett, tercett, együttesek éneklésében, megformálásában. Egyik műfaj kihat a másikra.

– Hogyan kezdődött az oratóriumokkal való kapcsolata?

– Gulyás Györggyel és a Kodály Kórussal Debrecenben és környékén sok oratóriumot énekeltem, így belekóstolhattam ebbe a műfajba, s mire Pestre kerültem, már több művet ismertem. A templomi éneklésből is sokat lehet tanulni, ott lehet elsajátítani a műveket. Pesten kezdetben a Mátyás-templomban énekeltem Szekeres Ferenc kórusában vasárnaponként, aztán évtizedeken keresztül rendszeres vendége voltam a Mátyás-templomi koncerteknek. Közben a Filharmóniától is felkértek egyre gyakrabban, s így egyre több oratóriumot megtanultam. Az Óbudai Péter-Pál templomban nagyobb eseményeken több éven át részt vettem. Nagyon sok oratóriumot – szebbnél szebb Händel-, Haydn-, Mozart-oratóriumokat és miséket –  volt módom előadni, többek közt Ferencsik János, Kórodi András, Erdélyi Miklós, Lukács Ervin vezényletével. Sok lemezfelvétel is készült a közreműködésemmel, pl. a Mozart Requiem, Liszt Esztergomi mise és Faust-szimfónia, Schumann Requiem, Beethoven IX. szimfónia, Haydn Salve regina, A megváltó hét szava a keresztfán, és még sorolhatnám.

Korondi György

– Gyakran és sok helyütt énekelte Kodály Psalmus hungaricusát, még Nyugatra is eljutott ezzel a művel.

– Valóban sok helyütt énekelhettem – Rotterdamban, Párizsban, Milánóban, Moszkvában, Kijevben, Wroclawban –, gyönyörű emlékek kötnek ehhez a műhöz. Rotterdamban nagyon szép sikerű előadás volt, David Zinman vezényletével, a rotterdami zenekar kíséretével, s a holland kórus a magyar szöveget, gyönyörű kiejtéssel énekelte – a Magyar Rádió ezt a koncertet rögzítette. Milánóban a Rádió Zenekarral adtam elő, az olasz kórus szintén szép magyar kiejtéssel énekelt. Különlegesség, hogy énekeltem a szólót németül is, például Prágában, mert ott nem akarta a kórus magyarul megtanulni. Nekem is nehezebb volt így megszólalni, hiszen a Psalmus parlando éneklést kíván, s például az „Istenem, uram” helyett „Ewiger Herr Gott…”-ot kellett mondani  – egészen más a megszólalása, ritmikailag is különbözött a magyar szövegtől több helyen. Lyonban vegyes nyelvű előadás folyt: én magyarul énekeltem, a kórus pedig németül, de amikor az „Én pedig uram hozzád kiáltok” részhez értünk, onnantól németül folytattam, mert az közös éneklés a kórussal, úgynevezett „felelgetős” rész. Emlékezetes koncert volt Wroclawban, ahol egy hatalmas templomban, fenn a szószéken énekelhettem a Psalmus-szólót. Itthon Ferencsik Jánostól Gulyás Györgyön keresztül Lukács Miklóssal és még sok karmesterrel énekelhettem. Kodálytól énekeltem még a Székely fonó Legényét is, az Operán kívül több éven át a gyulai fesztiválokon, ahol a műsor első részében a Várban adtuk elő a Székely fonót – különlegesség, hogy Kodály felesége, Péczeli Sarolta énekelte a Leányt –,  a második részben pedig a Tószínpadon énekeltem a Psalmus Zsoltárosát, szcenírozott előadásban, Sík Ferenc rendezésében.

– Ön igen sokoldalú művész, szinte minden műfajban kipróbálta magát.

– Szívesen kirándultam más műfajba, az operettől kezdve a musicalig. A My fair lady 1964-es lemezfelvételén Freddyt énekeltem Lehoczky Zsuzsa és Básti Lajos partnereként. Utána West Side Story-részleteket vehettem fel Házy Erzsébettel, Gyulai Gaál Ferenc irányításával. Aztán jöttek operettek – a Pompadour volt a legelső rádiófelvételem Bródy Tamás vezényletével –, a Csárdáskirálynő, a Denevér, a Mágnás Miska. Később sok operettrészletet énekeltem Lehártól, Kálmántól, Huszkától, Szirmai Alberttől, és több Fényes Szabolcs-, Gyöngy Pál-dalt. Az operetténeklés is komoly feladat, olyan koncentráltan kell jelen lenni, mint egy operaária előadásakor.

Moldován Stefániával A denevérben

– Az önök korosztályának már megadatott, hogy külföldre is eljusson, igaz, főleg a szocialista blokk országaiba. De ön Nyugaton is vendégszerepelt.

– Legtöbbször a volt szocialista országokban és szovjetunióbeli területeken léptem fel. Az Operaház társulatával Moszkvában a Bolsojban a Poppeát adtuk elő, Harkovban Sevillait énekeltem, Donyeckben, Odesszában, Novoszibirszkben, Alma-Atában, Jerevánban az Interkoncert révén léphettem fel Anyeginban, Traviatában, Faustban. Prágában Bohéméletet, Pozsonyban és Kassán Traviatát, Szófiában Faustot, Kolozsváron Álarcosbált, Temesváron Luciát énekeltem.
Nyugaton Franciaországban volt egy Liszt Esztergomi mise, Németországban koncerten és operaelőadásokon is felléptem. Helsinkiben az Opera társulatával a  Bohéméletet és a Traviatát adtuk elő. Bergenben egy zenei fesztiválon Psalmust és Britten Villanások című művét is énekeltem.

– Rendkívül gazdag, színes pályát mondhat magáénak. A sok élmény mellett nagy öröme lehet, hogy lányai is zenei pályára léptek.

– Feleségem is zenész, így a gyerekek már korán megfertőződtek a muzsikával. Anna lányom énekes lett, dal–oratórium szakon végzett Bécsben. A Komische Opernél kezdte a pályát, sok Mozart- és egyéb szerepeket énekelt, most szabadúszó, fellép sokfelé a világban, dal- és oratóriumestjeivel. Jelenleg Berlinben él, tanársegéd a berlini főiskolán, és Weimarban is tanít éneket hetente két alkalommal. Van egy 13 éves fia, Gábor, a férje pedig kürtös a Komische Opernél. Teréz lányom Glasgow-ban elsőhegedűs az ottani operaházban, neki három fia van: Vince, Fülöp és Lőrincke.

Mészöly Katalinnal a Parasztbecsületben

– Az unokák is muzikálisak?

– Igen, a legidősebb unoka, Gábor nagyon szépen kürtöl, a kicsiknek pedig jó zenei érzékük van. Szeretik a zenét, a gyerekdaloktól kezdve a komolyzenéig mindent szívesen hallgatnak, amit felteszek nekik. Szoktunk együtt is énekelni, több népdalt is megtanítottam nekik.

– Nyugdíjasként még láthattuk a Művész urat a Turandotban Altoum császárként, A Varázsfuvolában Őrtállóként, illetve a Saloméban az egyik zsidó szerepében. Ma már az Operában nem lép fel, de szokott -e még énekelni templomban?

– Igen, a  II. kerületi Sarlós Boldogasszony templomban többször hívtak egyházi énekek előadására, és júliusban lesz majd ott egy Gounod-mise, amelyben szólót énekelek. Nemrég rendeztek az Óbudai Társaskörben is egyházzenei összejövetelt, azon is felléptem. Amíg szól a hangom, vállalok feladatokat.

– Művészetét több díjjal is elismerték, 1972-ben Liszt-díjjal, 1976-ban Érdemes Művész-díjjal tüntették ki. Ha visszatekint a karrierjére, mindent elért, amit szeretett volna?

– Igen, gyönyörű, gazdag pályát mondhatok magaménak. A hangfajomon belül mindent elénekeltem, amit szerettem volna. Több műfajban is kipróbálhattam magam, csodás kollégákkal, karmesterekkel dolgozhattam együtt, külföldre is szép helyekre eljuthattam. Mindig örömmel énekeltem, és énekelek a mai napig. Nagy boldogság, hogy lányaim tovább viszik ezt a pályát, s remélem, unokáim közül is valaki folytatja ezt a szép hivatást.

Fotók: a művész magángyűjteményéből