Majdnem fél évszázadnyi folyamatos repertoáron tartás után végül 1928. február 25-én újítják fel először a művet. Már ekkor előkerül az átdolgozás problémaköre, mely ekkoriban még csak a szöveget érinti. A kor legelismertebb műfordítója, Lányi Viktor végzi el a szükségesnek ítélt változásokat. Az előadást az egykori kiváló bariton, Szemere Árpád rendezi, a díszleteket az ifjú Oláh Gusztáv tervezi. Az előadást Rékai Nándor vezényli, a főszerepekben Rösler Endre, dr. Székelyhidy Ferenc, Palló Imre, Sándor Erzsi és Németh Mária lépnek fel. A kritikák számon kérik a színház vezetésén a magyar művek hiányát. (az okokba természetesen nem gondolnak bele). Az est szenzációja Németh Mária Szilágy Erzsébet alakítása, aki egyes idősebb színházlátogatók szerint még Wilt Máriánál is jobb volt. Az újságok dicsérik Szemere Árpád rendezését és Lányi Viktor „kegyeletetes kézzel” átdolgozott szövegét.  A néhány évadot megélt produkcióba beálltak még: Hollai Béla és ifj. Toronyi Gyula, a kiváló karaktertenor (V. László), Halmos János (Hunyadi), Pusztai Sándor és Svéd Sándor (Gara nádor), Goda Gizella, Szabó Lujza és Osváth Júlia (Mária), valamint Bodó Erzsi és Szabó Lujza (Szilágyi Erzsébet). Ezeknek az éveknek meghatározó énekesnője volt a világviszonylatban is kiemelkedő koloratúrszoprán, Szabó Lujza, aki sajnálatosan korán hunyt el. Szerencsénkre egy La Grange ária ránk maradt a tolmácsolásában, melyet ma is csak ámulva hallgathatunk. 1935. június 17-én ünnepelte Székelyhidy Ferenc első színpadra lépésének 25. jubileumát, Hunyadiként.

Jelenet az I. felvonásból, 1928

Radnai Miklós – az Operaház legendás vezetője – volt az a színházi gondolkodó, aki először próbálta meg Erkel akkoriban megkopottnak gondolt művének újjáformálását. A zenei változtatásokat ő maga késztetette el, a dramaturgiai, illetve szövegbeli módosításokat Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán. „Nem az volt a célom, hogy megváltoztassam Erkel zenéjét. Nem nyúltam hozzá a hangszereléshez sem. Mindössze a versek új ritmusa követelt változtatásokat. Ezeket hajtottam végre.”- Radnai Miklós szavait védekezésként is felfoghatjuk, de senki sem kérte számon rajta és alkotótársain a módosításokat. Sem 1935-ben, sem a következő évtizedekben, egészen Fodor Géza 1984-es hanglemezkritikájáig. A korban szokatlanul nagy kampány előzte meg a felújítást, már a főpróbára beengedték az újságírókat. „Erkel sem álmodhatott ilyen tökéletes előadást”- lelkendeztek, a szenzációhajhász zsurnaliszták, megemlítve az újszerű fényhatásokat, a tizenkét méteres függönyt, melybe csavarodik Czillei teteme. Szintén a bulvársajtót képviselhette az az író, aki úgy érzi, hogyan csodálatosak a jelenetváltozások, a világítás és a rendezés, hogy az embernek olyan érzete támad, mintha egy színdarabból készült filmen ülne.

A II. felvonás fináléja, 1935

Az 1935. október 6-ra időzített felújítást Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán rendezte, a díszleteket és jelmezeket Fülöp Zoltán és Oláh Gusztáv tervezte, az előadást Ferencsik János vezényelte. Az Operaház ismét legkiválóbb erői állította a darab szolgálatába, Rösler Endre, Pilinszky Zsigmond, Losonczy György, Osváth Júlia és Bodó Erzsi énekelték a főszerepeket. Az előadást megtekintette a világ leggazdagabb uralkodója, a kapruntai maharadzsa is. Egyetlen T-th aláírású kritikus említi meg, hogy a darab felfrissítésén kívül létezik már a világban egy másik megoldás is, mellyel az avíttnak vélt operákat feltámaszthatják: a tökéletes előadás, mint ezt tette akkoriban Milánóban Arturo Toscanini a Lammermoori Luciával. 1944-ig több új szereplő állt be a produkcióba: Laurisin Lajos (V. László), két fiatal tenor, Laczó István és Udvardy Tibor (címszerep), Hámory Imre és Vitéz Tibor (Gara), Gyurkovics Mária, Szabó Gizella s Mányoki Lívia (Mária), Gyenge Anna m.v., Walter Rózsi, Báthy Anna, Miklóssy Irén  (Erzsébet), Berg Ottó (karmester). Nem sokkal a premier után, 1935 november 14-én volt a mű 200. operaházi előadása, 1944. január 27-én pedig az ősbemutató centenáriumára emlékeztek. A világháború utáni első teljes évadot is a Hunyadi Lászlóval nyitották, 1945. szeptember 20-án. A háború az Operaház életében is éles határt vont. A Házat unyan csak kisebb károk érték fizikailag, de számtalan művész nem tért, vagy nem térhetett már vissza a színpadra. Egy új generáció tűnt fel az első években, s közülük természetesen a Hunyadi bemutatkozásra kiválóan alkalmas szerepeiben is megmutatták tudásukat. Ekkor került be a produkcióba Nagypál László és Külkey László Királyként, Joviczky József Hunyadiként, Jámbor László, Reményi Sándor és Fodor János Gara nádorként, Páka Jolán és Mátyás Mária Gara Máriaként, Pavlánszky Edina, Laczkó Mária és Takács Paula Szilágyi Erzsébetként. Két új karmester vette át az előadásokat, Komor Vilmos és Pless László.

Esküvői jelenet, 1954

A mű interpretációtörténetében valószínűleg nem annyira fontos az 1954. május. 8-ai és 12-ei felújítás. Természetesen az átdolgozott változatot játszották, talán a legfontosabb, hogy a produkció (Rendező: Oláh Gusztáv, Díszlet: Fülöp Zoltán, Jelmez: Márk Tivadar) ekkor talált „végleges” otthonra, az Erkel Színházba. Ekkor kanonizálódott az az évtizedekig érvénybe lévő rend, miszerint a Bánk bán az Operaházban, a Hunyadi az Erkelbe adható. Így valóban a legszélesebb néprétegeket tudták kultúrához juttatni minden állami ünnepen. A premiereket. Komor Vilmos vezénylete, aki a színlap tanulsága szerint a zenei átdolgozásba is bedolgozott, így neki köszönhetjük Gara új áriáját a III. felvonásban, melyet a Dózsa Györgyből emelt át. V. Lászlót a nem sokkal később külföldre távozó Remsey Győző és Külkey László énekelte. A felújítás szenzációja mindenképpen az új tenorista, Ilosfalvy Róbert bemutatkozása volt, aki ezzel az alakítással egy csapásra berobbant a magyar zeneéletbe. A másik Hunyadi Udvardy Tibor volt. Gara nádort Fodor János és Jámbor László, Máriát Orosz Júlia és Gyurkovics Mária énekelte, Szilágyi Erzsébetet Takács Paula és Laczkó Mária. Az előadás hangulatából és a korabeli operajátszásból - szerepértelmezésből némi ízelítőt kaphatunk Keleti Márton 1952-es Erkel filmjében. Ekkoriban kritika alig jelent – jelenhetett meg. Ami olvasható, ott részletesen elemzik Erkelt, a népi zeneszerzőt, akinek művészete egy tőről fakadt Glinkával, Monuszkóval és Smetanával. Örömüket fejezik ki az új rendezés miatt, egyet felejtenek el, hogy a szapult régit is ugyanazok állították színpadra 1935-ben, mint a mostanit… Az ötvenes években gyakorlatilag nem múlt el hét, hogy ne adták volna a Hunyadi Lászlót. Az előadásokat Komor Vilmos mellett Pless László és olykor Borbély Gyula vezényelte. Királyt továbbra is énekelte Nagypál László, majd 1960-től Bartha Alfonz, később az Olaszországban tisztességes karriert befutó Kozma Lajos, valamint Szabó Miklós Szegedről. A címszerepet alakította Joviczky József, Megyes Pál m.v., a veterán Laczó István és Pálos Imre. 1960-ban mutatkozott be Simándy József és Tarnay Gyula. Garát énekelte még Reményi Sándor, Tóth Lajos és Losonczy György, Máriát Páka Jolán, Erdész Zsuzsa és Gencsy Sári. Szilágyi Erzsébetet Pavlánszky Edina. A nehéz szólamban bemutatkozott Becze Judit, akinek további pályafutásáról nincs adat, valamint Ágai Karola (1957-ben) és Déry Gabriella (1958-ban). A megnövekedtet előadásszámot jelzi, hogy 1956. október 13án (!) tartották a 300., 1964. október 23-án (!) a 400. előadást. Hogyan lehetséges, hogy erre a dátumra egy „forradalmi” operát tűzhetett műsorra a színház vezetése? A rendszer nem volt elég éber, vagy elnézték ezeket az „apróságokat”? Ki tudja.

Fotók: Operaház Archívum

Kép: Osváth Júlia, Pilinszky Zsigmond (1935)

Forrás: Caruso blog