A Gyurkovics-villában annak idején sok neves művész megfordult, Mária és Zsuzsa gyerekként találkozott velük. Bár a próbákat nem zavarhatták, a zenészek találtak rá alkalmat, hogy megnevettessék a két kislányt. Operaénekes édesanyjukért rengetegen rajongtak. Gyurkovics Mária nem akart sztár lenni, a külföldi szerződések helyett a családot választotta. Férjével, Forrai Miklóssal, a kiváló karnaggyal és zenepedagógussal a második kerületben találtak otthonra. Idősebbik lányukból, Máriából, gyermekorvos, később csecsemőotthon-vezető, Zsuzsából pedig magánénektanár lett.

Milyen volt a gyerekkoruk? 
   
Zsuzsa: Számunkra természetes helyzet volt művész házaspár gyerekének lenni, csak kamasz fejjel kezdtünk rájönni, hogy nálunk másképp zajlik az élet, mint a barátainknál. Édesapánk karnagy volt, oratóriumokat mutatott be, sokszor próbált itthon zenész kollégáival. Normális állapot volt, hogy jöttek-mentek nálunk a híres zenészek. 
   
Mária: Meleg családi légkörben nevelkedtünk. Édesanyánk nagy gondot fordított arra, hogy békés otthonunk legyen. Nagyon szeretett sütni, főzni, remek ebédeket készített. Az ebéd volt nálunk a családi együttlét ideje. 
   
Zsuzsa: Szeretett befőzni is. Őrzök egy üveg töltött paprikát, amit ő tett el, hihetetlen, de még mindig élénkpiros benne a paprika. Édesanyánk ragaszkodott hozzá, hogy minden reggel mellette legyünk, megbeszéltük, mi vár ránk aznap. Rám nézett és megmondta, hogy felelek-e, sőt azt is, milyen tárgyból. Boszorkány volt, mert mindig eltalálta. 
  
 Közös zenélés, esti mese vagy éneklés volt? 
   
Zsuzsa: Az estéink többnyire szüleink nélkül teltek. Édesapánk a Budapesti Kórus vezetője volt, heti három alkalommal próbált késő estig, illetve hangversenyeken vezényelt. Ha édesanyánknak előadása volt, elment érte és ő hozta haza. Ránk egy házvezetőnő vigyázott ilyenkor. 
  
Mária: Mi viszont daloltunk kettesben. Amikor hazajöttem az iskolai karénekről, megtanítottam Zsuzsinak a kórus valamelyik szólamát, és este az ágyban együtt énekeltünk. 
  
Ismerték szüleik művész barátait?  
  
Zsuzsa: Amikor még kisebbek voltunk, gyakran az Operaház művészbüféjében sertepertéltünk. Ismert mindenki minket. Itthon Simándy Józseffel, hazánk egyik leghíresebb tenoristájával bukfenceztünk a zongora alatt, de Ilosfalvy Róbert operaénekes és Ferencsik János karmester is sokat játszott velünk. 
  
Mária: Kerekes János Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester sokszor megnevettetett, emlékszem, ahogy két hangon fütyült. Mindig kértem, hogy mutassa meg, hogy kell. 
  

Emlékeznek olyan előadásra, amelyet gyerekkorukban láttak? 
  
Zsuzsa: Hogyne! De sokszor elmesélték szüleink azt is, hogy egyszer, amikor a nővérem még nagyon kicsi volt, a büfében várt anyánkra. Mindeközben édesanyánk a János vitézben a francia királykisasszonyt játszotta. Nővérem ismerte a járást, és egyszer csak megjelent a királykisasszony mellett, aki a színpad közepén parókában kötögetett. Hát lett nagy kacagás! 
  
Mária: A Zeneakadémián a tanári páholyban ültünk, és pont az alatt mentek ki az énekesek. Amikor megláttam anyukámat, hangosan lekiabáltam neki, hogy „Édesanya!”. A színpad illatát nem felejtem el soha, sokat sétáltam a díszletek között, nagyon szerettem. 
  
Magabiztos vagy inkább izgulós művész volt az édesanyjuk? 
  
Zsuzsa: Előadás előtt mindig úgy érezte, hogy a torkában van valami. Az énekes a torkában hordja a hangszerét, és sose lehet benne biztos, hogy tökéletes. Amíg a színpadra ki nem lépett, izgult. Aztán sose volt elégedett, nem mondta soha, hogy „na, ez egy nagyon jó előadás volt”. Egy igényes művész mindig találhat olyat, amin tudna javítani. Ha úgy érezte, hogy az egyik hang nem volt elég tökéletes, milliószor gyakorolta utána. Gyönyörűen énekelt, minden szavát értették a nézőtéren. 
  
Egy amerikai filmgyár szerződést kínált neki. Miért nem fogadta el? 
  
Mária: Át kellett volna alakulnia külsőleg. Ő nem sztár, hanem anyuka akart lenni. 1937-ben került az Operába, Márkus László igazgató hívta, és mindjárt megkérte, hogy ugorjon be Gilda szerepébe. Verdi Rigolettójából csak két áriát ismert. Édesapámmal, aki akkor már udvarolt neki, az utcán sétálva énekeltek és tanulták közösen a szerepet, hogy a bemutatóig memorizálja. Ezután robbant be a köztudatba. 

  

Mikor költöztek ide a II. kerületbe? 
  
Zsuzsa: 1953-ban, de a jelenlegi lakhelyre 1956-ban. Kifejezetten olyan helyet kerestek a szüleink, ahol csend és nyugalom veszi őket körül. Sok ismerősünk mondta, hogy a világ végére költöztünk. Akkor még gyümölcsöskertek voltak erre felé, csak néhány ház állt a környéken. A Gyurkovics-villa tájékozódási pont volt.  
  
Mária: Bár a II. kerület sokat változott, soha nem fordult meg a fejünkben, hogy elköltözzünk innen. Zsuzsa férjének az ötlete volt, hogy járjunk utána, hogy a villa melletti kis lépcsőt édesanyánkról nevezzék el. Boldogok vagyunk, hogy ez sikerült, és hála a II. Kerületi Önkormányzatnak méltón ünnepelhettük meg szüleink születésének 100. évfordulóját.  
  
Zsuzsa: Édesapánk sokat tett a II. kerületért. Volt például egy kulturális vetélkedő a televízióban, amelyen budapesti kerületek versenyeztek, ő vezette a II. kerületi csapatot. 
  
Hogyan hatott az Önök életére szüleik népszerűsége, foglalkozása? 
  
 Zsuzsa: Zenei pályára mentem, ugyanaz a hangfajom volt, mint édesanyámnak. Úgy éreztem, ha nem tudok jobb lenni, nem érdemes belekezdenem. Tanári diplomát szereztem. Nagyon szerettem tanítani, a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében voltam magánénektanár majd igazgató is lettem ott. Hosszú éveken keresztül énekeltem a Budapesti Madrigálkórusban.  Három gyerekem közül az egyik lányom karvezető szakon végzett. Továbbviszi a családi örökséget, az édesapánk édesapja is zenész volt. 
  
Mária: A családban, a Forrai ágon nagyon erős a pedagógus vonal is, sok tanár volt felmenőink között, Zsuzsi ezt a pedagógiai érzéket és tehetséget is örökölte. Én annak idején annyit tudtam, hogy nem akarok zenész pályára menni. Érdekelt a pszichológia, és szerettem a gyerekeket. Gyerekorvos lett belőlem. Tíz évig a János kórházban dolgoztam, aztán egy II. kerületi csecsemőotthon vezetője lettem. 1995-ben kineveztek a főváros valamennyi csecsemőotthonának és egészségügyi gyerekotthonának egészségügyi vezetői posztjára. Két fiam közül az egyik orvos, a másik teológus, és végzi a kántorképző főiskolát is. 
  
  Novák Zsófi Aliz

Születésének 100. és halálának 40. évfordulója alkalmából közterületet neveztek el  Gyurkovics Máriáról. Gyurkovics Mária 1956-tól élt férjével, Forrai Miklós karnaggyal és zenepedagógussal abban a Budenz úti villában, amely mellett a most elnevezett lépcső található. Az utcanévtáblát Láng Zsolt polgármester Gyurkovics Mária lányaival, Forrai Zsuzsannával és dr. Forrai Máriával leplezte le. A nagyszerű énekes életútját Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője méltatta. Az ünnepségen a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium diákjai énekeltek. 
  
A magyar operajátszás koloratúr primadonnája 1913. június 19-én született Budapesten. Korán megmutatkozott tehetsége, mégsem akart énekes lenni, és annak ellenére, hogy felvették a fővárosi Felső Zeneiskolába, inkább állást vállalt a VIII. kerületi elöljáróságon. A hivatali munka mellett végezte zenei tanulmányait. Később mégis a Zeneakadémia növendéke lett, 1937-ben Verdi Rigolettójának Gildájaként debütált az Operaház színpadán. Hatalmas sikere lett, olyannyira, hogy az előadást követően ötéves hollywoodi szerződést kínált neki a Metro–Goldwyn–Mayer filmsúdió, de ő visszautasította az ajánlatot, hű maradt az Operához, Budapesthez, a hazájához. 
  
„Az Operaház úgynevezett nagy korszakának egyik legnagyobb művésze Gyurkovics Mária volt. Hangja nemcsak az egyike volt a legszebbeknek, hanem kifejezési készsége is óriási volt. Hangja a legvirtuózabb, legcsillogóbb koloratúra volt azokban az évtizedekben” – idézte a megemlékezésen Bősze Ádám Lukács Miklóst, az Operaház Kossuth-díjas karnagyát. 
  
A sikeres bemutatkozás után Gyurkovics Mária előbb Gara Máriát alakította Erkel Hunyadi László című operájában, majd Rosinát a Rossini-vígoperában, A sevillai borbélyban. A bravúrkoloratúra mellett a bel canto egyik legkiválóbb reprezentánsa is volt, Mozart-szerepekben is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Két parádés Mozart-koloratúraszólam, az Éj királynője és a Konstanze után lírai szubrettszerepben, a Don Giovanni Zerlinájaként lépett színpadra, és ezt a szerepet több mint két évtizeden át énekelte. Nevéhez kapcsolódik Donizetti budapesti reneszánsza. Évtizedek után kifejezetten az ő kedvéért vették elő a Lammermoori Luciát, énekművészi pályájának csúcsát ebben a szerepben érte el. 1962-ben tomboló sikerrel ünnepelték operaházi tagságának 25. évfordulóját. 1967 decemberében állt utoljára színpadon, az Erkel Színházban a Három a kislány előadásán Tschöll mama szerepét énekelte. 

„Aki Gyurkovics Máriát hallotta, soha nem felejtheti, aki nem hallotta, örökké sajnálhatja!” – ezekkel a szavakkal búcsúztatta az 1973. október 28-án hosszú, súlyos betegség után elhunyt operaénekesnőt barátja és pályatársa, Melis György. 
  
A zeneértő közönség máig elismeréssel adózik Gyurkovics Mária és férje, Forrai Miklós nagyszerű teljesítménye előtt. A család környéken élők kezdeményezésére döntött úgy a II. kerület, hogy a helyrajzilag a közeli iskolához tartozó lépcsőt a világhírű operaénekesről nevezik el. A lépcső ünnepélyes névadóját június 12-én tartották, amelynek kapcsán Láng Zsolt az emlékezés közösségteremtő erejét hangsúlyozta.