KLAFSZKY Katalin - Katherina (Lohse) Klafsky

(Moson)Szent-János 1855.szeptember 19. - Hamburg 1896.szeptember 22.

Jánossomorja leghíresebb szülöttének vitathatatlanul Klafszky-Lohse Katalin  operaénekesnőt tarthatjuk. Róla számtalan életrajz és szereptörténeti munka készült, sajnos inkább csak német nyelven, hiszen a világhíresség szinte egész karrierje folyamán német dalszínházak énekművésze volt. Asszonynevét harmadik férje, 0. Lohse karnagy után viselte.

Szegény falusi foltozó-varga és sekrestyés lánya volt, akinek csodás hangját először a község híres kántor-tanítója, Dány János csiszolta. A kis Katalin alig múlt el tíz éves, amikor a falvakban ismét pusztított a megfékezhetetlen halál, a pestis. Szent-Jánoson is olyan sok volt a halott, hogy a pap és a kántor felváltva temettek. Meg-találhatatlan az az írott forrás, amelynek alapján életrajzának írói megható - a szájhagyományban is átvett - történetet kerekítettek a későbbi világhíresség egyébként sem kicsi imázsához. Ez szerint az 1866-os nagy járvány heteiben a falu kísérteties mozdulatlanságát csak a halottas menetek, a csendet pedig csak egy tizenegy éves kislány éneke és a koporsó másik oldalán haladó fiú imája törte meg.

A kislány Klafszky Katalin volt, aki a járványban elveszítette édesanyját is. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy nem nagyon vigasztalták meg, sőt talán még csak fel sem fogta a plébános ajándéknak szánt szavait, aki a temetési közreműködéséért azt mondta neki, hogy a legnagyobb ajándékot már megkapta, mert nem halt meg, sőt egészséges maradt. Mindkettő különös áldás volt, legfőképpen az egészségére vonatkozó, hiszen az Istentől és édesanyjától születésekor kapott ajándéka, a gyönyörűen csengő énekhang jelentette számára a szegénységből kivezető egyetlen lehetséges utat.

Attól kezdve, hogy édesapja gyerekeivel és új feleségével 1870-ben a templom mögötti kis sekrestyésházba költözött, a kislány nem találta otthon a helyét.

Az életrajzi írások szerint a széphangú gyermek már nyolc éves kora óta együtt énekelt a templom kórusában édesanyjával. Tizennégy éves volt, amikor a környékszerte ismert és híres Dány mester a templomi kórussal egy addig ismeretlen Wéber misét tanított be. A kis Katalin olyan meglepő tisztasággal és korához képest szokatlan hangerővel énekelte a rá kiosztott szoprán szólamot, hogy még a kántor úr Győrből érkezett zeneértő barátai is ámulatba estek. Szerették volna rábeszélni az apát, hogy képeztesse minden bizonnyal nagy jövő elé néző lányát, de az - bármennyire szívesen fogadta a tanácsot - ilyesmire nem is gondolhatott. Nem mintha ellensége lett volna a tanulásnak, hiszen egyik fia az egyház pártfogásában papnak, egy másik az állam segítségével tanítónak készült. Jövedelme, a többi gyermek eltartása egyszerűen nem tette lehetővé a kislány taníttatását. Dány mester természetesen ellenszolgáltatás nélkül foglalkozott vele és ültette el benne az érvényesülés utáni vágyat.

Valószínűleg a kántor úrtól hallott nagyhírű soproni rokonáról, Klafsky Henrik egyházzenészről. Az életrajzok írói szerint már ekkor megfogalmazódott benne az elgondolás, hogy felkeresi a híres rokont. Mire azonban elhatározását tett követhette volna, az óhajtott pártfogó elhalálozott. Katalinunk ezután Bécsben tűnt fel, ahol a maga fenntartására a pesztonkaságtól a varrásig mindent elvállal és közben vidáman énekelt. Gazdái mindenütt dicsérték szép énekhangját és a Szent Erzsébet templom karnagyának segítségével helyet kapott a templomi kórusban. Ettől kezdve rendszeresen szerepel a templomi kórusban, sőt az orgonista segítségével betanult dalok és opera-áriák révén a bekerült a Komische Oper-ba ahol 30 Gulden fizetéssel le is szerződtetik.  Új pártfogója, az Udvari Opera mindenható karnagya segítségével lesz a bécsi konzervatórium tanárának, a híres Salvatore Marchesi mesternek, vagy inkább feleségének a tanítványa. A tanulás mindössze másfél évig tartott, a színpad bűvöletében élő fiatal énekes hamarosan a Salzburgi Stadttheater énekkarában tűnik fel. Néhány szólószerepére most már nemcsak a közönség, hanem a kritika is felfigyelt. Különösen kivételes színpadi tehetségét méltatták.

Barátnőjétől kölcsön kapott pénzzel Lipcsébe utazik, ahol Angelo Neumann igazgató személyében végre megtalálja felfedezőjét is. Tőle, az ő „Niebelung-gruppe"-jában kapja első Wagnerszerepeit: az Istenek alkonyában az egyik nornát, majd a Tann-hauser Vénusz-asszonyát. Az egyik énekes kiesésekor elérkezett az idő a nagy szerep eléneklésére. Két hét alatt olyan fokon tanulta meg az operairodalom egyik legnehezebb szerepét, a Trisztán és Izolda Bragane-ját, hogy ezt egymás után hatszor is elénekelhette. A Niebelungutazásokkal az egész 1882-83-as szezont végigénekelte Breslautól Gdanszkon és Berlinen át Torinóig.

Magánélete sajnos nem alakult ilyen sikeresen, három gyermekkel magára maradva kénytelen volt továbbállni. Sikereinek új színpadán, a brémai Operában a Fidelió címszerepét énekelve majdnem megbukott. Életkörülményeinek kedvezőtlen alakulása és egy betegség miatt is elgyengülve lépett a színpadra. A korabeli kritika szerint kínos moraj futott végig a nézőtéren, amikor fátyolos, rekedt hangon, alig hallhatóan kezdett énekelni. Életrajzírói ezt a kritikus pillanatot tartják művészi nagysága első megnyilvánulásának. A kínos helyzetben rövidesen erőt vett magán, hangja egyre tisztábban csengett és az első nagyáriát már olyan erővel adta elő, hogy az elámult közönség hosszas és dübörgő vastapssal kezdte ünnepelni.

Az igazi siker Izolda szerepében köszöntött rá. Brémai kritikusa szó szerint ezeket írta fellépéséről: „A hatalmas siker oroszlánrésze Klafszky Katalint illeti. A művésznő egyre szebben és elragadóbban énekel, minden alakításával egy lépéssel közelebb jut a tökéletességhez, és nemsokára egész Németországot betölti híre. ... Izoldájáról ítélve nagy és ragyogó jövő vár rá." Ebben a városban hatvanszor játszott telt ház előtt, 1887. április 18-i távozásakor arany babérlevelet kapott búcsúajándékul.

Tíz éves hamburgi szerződése idején Pesten ő vitte sikerre Mascagni Parasztbecsületét, amelynek Santuzzájaként maga is osztozott az ovációkban. Nagy színpadi sikereinek színhelyén, Hamburgban soha többé ki nem hevert bánat érte. Elvesztette tizenhét éves szép lányát, akiben művészi pályájának folytatóját is remélte.

Bármennyire is érezte az itteni közönség rajongását, sőt bálványozását, meg-rendültségében most már elvágyott innen. Első londoni Covent-gardenbeli Brünhildája 1895 végén az Amerikai Egyesült Államok hőn óhajtott színpadaira juttatta. Fellépéséről a Cleveland-i kritikus ezeket írta: „Az előadás koronája kétségtelenül Klafszky Katalin volt, ez az Isten áldotta művésznő, aki lenyűgöző hatást tett a közönségre." A továbbiakban Chicago, St. Luis, New-Orleans, Boston, Philadelphia és 1896-ban New-York elkényeztetett operabarátai rajongtak alakításáért. A New-York-i sajtó egyenesen a legnagyobb, legeszményibb Wagner-énekesnek nevezte, akinek „minden alakítása feledhetetlen élmény volt."

A háromnegyed évig tartó sikeres tengerentúli szereplés azonban nagyon megviselte. Betegen tért haza Európába és már alig-alig lépett fel a színpadokon. Utolsó fellépésén 1896. szeptember l-jén még elénekelte a Fidelió fináléjának örömhimnuszát és ezzel a csodálatos hang örökre elhallgatott.

Hamarosan bekövetkezett halálának okairól, körülményeiről megoszlik a család és az életrajzírók emlékezete. Az utóbbiak annak a titokzatos betegségnek tudták be, amelyik tulajdonképpen egész művészi pályafutását végigkísérte, és amelyik már brémai bemutatkozását is majdnem meghiúsította. Ha az ő véleményüket vesszük hitelesnek, akkor arra kell gondolnunk, hogy a Hanság mellől magával hozott „magyar halál" okozta korai eltávozását. A hitelesnek mondható németnyelvű források szerint azonban még Amerikában egy baleset érte. Ennek később is jelentkező következményei miatt be kellett vonulnia a hamburgi kórházba, ahol ugyan sikeresen megműtötték, de tüdőgyulladást kapott, amelynek következtében egy hét szenvedés után, 1896. szeptember 22-én délután négy órakor váltotta meg a halál. Csak három nappal múlt negyvennégy éves.

Hamburgban tízezer ember kísérte utolsó útján az Izolda-szerep ruhájába öltöztetett, keservesen elsiratott kedvencét. Sírjára - állítólag saját kérésére -csak ennyit írtak: Katharina. Az egész világ sajtója megemlékezett nagy tehetségéről. A Pesti Hírlap egyik megemlékezésében a Magyarországról elszakadt világhírességek közé sorolta.

A szentjánosi suszter negyvennégy éves lánya a világsiker csúcsára jutott, ritka hazalátogatásaikor azonban fagyos fogadtatásban volt része. Az elegáns, kalapos dáma nem illett a szigorú erkölcsű heidebauer világba, pedig régi mesterének orgonakíséretével itthon is hallgathatták csodálatos hangját. Kevés számú szentjánosi tartózkodásai idején az apjához hasonlóan suszter foglalkozású bátyjánál lakott, de édesapja halála után többször már nem látogatott haza. Az általa küldött pénzen hozzá utazó rokonok itthon mindig azt mesélték, hogy otthonában sokszor találták a szobai szőnyegen fekve, partitúrákkal a kezében. így tanulta szerepeit.

Szent-János egykori híres szülöttének világhírnevét a hamburgi opera előcsarnokában álló mellszobrán kívül a Holdon egy 25,5 kilométer átmérőjű kráter is őrzi.

Valószínűsíthető szülőházát a régi Weisz bíró udvarának hátsó traktusában régen lebontották, a 33. számú ház utcai homlokzatán emléktábla, a faluközpontban utca, Szentpéteren pedig a régi zárdaiskola viseli a híres énekművész nevét.

Szent-János községből világhódító útra indult Klafszky Katalin halálának 100 éves évfordulójáról Jánossomorja Nagyközség méltó módon emlékezett.

Egyetlen, Németországban élő közvetlen rokonának, Klafszky Rudolfnak (és feleségének K. Gisellának), valamint a helyben élő leszármazottak jelenlétében az operacsillag emlékezetére 1995 őszén márvány emléktáblát avattak, majd a zsúfolásig megtelt templomban Wolf Pál Péter plébános múltat idéző énekeszenés szentmisét mutatott be. Este a Balassi Bálint Művelődési Házban az énekesnő itthon élő zeneművész rokonainak (Horváth-Kögl Mária magánénekes

és Wolf Ildikó hegedűművész-képzős főiskolás) közreműködésével emlékhangversenyt rendeztek, amelyen a rokonság iránti tiszteletből Dobra János alapító-karnagy vezetésével fellépett az európai hírű (budapesti) Tomkins énekkar alkalmi kamaraegyüttese is. A Karácsony Géza házigazgató által szervezett műsorban felléptek a zeneiskola kis növendékei is.

*