Júlia egyedülálló abban, amit csinál. Azzal a szemlélettel, ahogy ő tanít, másnál nem találkoztam. Asztmás gyerek volt, az orvosok szerint nem éneklésre született hangszalagokkal, tizennyolc évesen meghalt az első énektanára, Martin Fatime, akit a mai napig különös tisztelettel és rajongással emleget. Mindenki azt mondta, hogy lehetetlen, hogy énekes legyen belőle. Talán ebből merítette a kifogyhatatlan energiáját. Sajnos színpadon már nem láthattam őt, nagy szívfájdalmam, hogy sohasem énekelhettünk együtt. Júlia nem keresi a tanítványokat, de még senkit sem utasított vissza. Maximalista, szereti a különlegességeket, az egyéniséget. A tanításban éli tovább a színpadot. Nem érti a pénz és média eluralkodását, hogy miért megy a felgyorsult világ a minőség rovására. Belülről ég, lángol a szakmáért, mindenre képes, mindent odaad és alázattal megcsinál, ugyanezt tanítja, de nem megalkuvó és nem zsarnoki. A koncerteken mindig hátul ül. Előfordult, hogy énekeltem és nem volt ott. Egyszer csak megjelent, aztán megéreztem, és megnyugodtam. Elmondhatatlanul erős a kisugárzása. A szemében benne van minden, elég, ha rám néz, mindent tudok.

Tizenöt év telt el az első találkozásunk óta, de a mai napig úgy ülök a lábánál, mint egy ötéves kislány, most sem tudom őt tegezni. Ha egy ideig nem találkozunk, azután újra énekelek előtte, csak annyit mond: puhábban, és azonnal minden a helyére kerül. Egy szó is elég. Értjük egymást. Júlia élete egyik felét Stuttgartban, a másikat Pesten tölti. Akármerre jár, sokszor beszélünk telefonon, akár órákat is. Az évek során nagyon sokmindent kaptam tőle. A legkedvesebbek, egy régi kép róla és férjéről, Richardról, vagy az édesanyja kitűzője, amelyet szinte minden nap viselek. De a legfontosabb mégis egy megsárgult papír, rajta a Teknős imája, amely így hangzik:

„Légy türelemmel,
édes Istenem!
Jövök már, jövök!
Mindenki olyan, amilyen!
Az ALKOTÓ nem én vagyok
és nem bírálhatom
e házikót a hátamon.
Van némi haszna is,
de ismerd el Uram,
van némi súlya is.
Hát igen.
Uram! Nem tudom, hogy
mi lesz még vállamon,
de amit te raksz rám,
készséggel vállalom!
Ámen”

*