CORELLI ÉS BONISOLLI

Tizenegy évvel ezelőtt, október végén két napon belül két kiemelkedő operaénekes halt meg. Mindketten olaszok voltak, tenoristák, és mindkettőjük keresztneve Franco volt.

Franco Corelli 2003. október 29-én, Franco Bonisolli pedig egy nappal később, október 30-án hunyt el.

Kettejük közül persze Corelli (1921. április 8. - 2003. október 29.) volt a híresebb. Ha a második világháború utáni évtizedek legnagyobb hatású drámai tenorját kellene megnevezni, a legtöbb operarajongónak valószínűleg két név jutna elsőként eszébe: Franco Corelli és Mario Del Monaco (utóbbi jóval korábban, 1982-ben halt meg).

FRANCO CORELLI hangja egyedi és utánozhatatlan volt. Remek énektechnikája

(drámai tenor esetében egészen kivételes pianók és diminuendók!), hangjának hatalmas vivőereje, szédítő magasságai, szenvedélyes előadásmódja, és nem utolsósorban „Adonisz-szerű" külseje a múlt század egyik legnépszerűbb operaénekesévé tette. Az olasz tenorista mindemellett rendkívül szerény ember volt, aki még karrierje utolsó éveiben is lámpalázzal lépett színpadra.

Franco Corelli Manrico szerepében a Trubadúrban

Autodidakta volt, elsősorban magát képezte, mivel énektanáraival nem volt elégedett. Igen későn, 30 éves korában debütált 1951-ben Spoletóban, a Carmenben. Az 1950-es években elsősorban az olasz operaházakban aratta sikereit. 1953-ban lépett fel először Maria Callas partnereként a Normában; később legendás kettőssé váltak, többek között Giordano Fedoráját, Bellini Kalózát és Donizetti Poliutóját vitték együtt sikerre. Corelli 1954-ben lépett fel először a Scalában, Spontini A vesztaszűz című operájában, akkor is Maria Callas partnereként.

                          Puccini: Turandot - Nessun dorma

                             Calaf - Franco Corelli(1958)

Az olasz spinto és drámai tenor szerepek koronázatlan királya hatalmas sikert aratott Dick Johnsonként (Puccini: A nyugat lánya), Radamesként (Verdi: Aida), Don Alvaróként (Verdi: A végzet hatalma), Cavaradossi szerepében (Puccini: Tosca), Maurizióként (Cilea: Adriana Lecouvreur), Don José szerepében (Bizet: Carmen), Verdi Trubadúrjának Manricójaként, Giordano Andrea Chénier című operájának címszerepében, Turidduként Mascagni Parasztbecsületében, valamit Verdi Don Carlo, illetve Ernani című operáinak címszerepeiben.

                     Verdi: Aida - Celeste Aida,  Radames - Franco Corelli

                                  (film: 1982; hangfelvétel: 1967, stúdió)

Pályája első éveiben számos ritkán játszott operában is fellépett (Spontini: Agnese di Hohenstaufen, Händel: Giulio Cesare és Hercules, Prokofjev: Háború és béke. Meyerbeer A hugenották című operájának Raoul szerepét 1962-ben énekelte, ez utóbbi szerepet tartotta élete legnehezebb operai feladatának.

A Poliutóban Maria Callas-szal

1961-től 1975-ig a Metropolitan egyik legnagyobb sztárja volt. Itt a Trubadúrban debütált, és ez a szerep, valamint Puccini Turandotjának Calaf szerepe a későbbiekben szinte összeforrt a nevével. Az 1960-as évek közepétől a francia repertoár irányába is nyitott, hatalmas sikerrel énekelte Rómeót (Gounod: Rómeó és Júlia) és Massenet Wertherének címszerepét.

                   Puccini: Tosca - Vittoria, vittoria! (London, 1957; hangfelvétel) 

                   Puccini: Tosca - Vittoria, vittoria! (Parma, 1967; hangfelvétel)

                   Cavaradossi - Franco Corelli

Megj.: Corelli kitartott magas hangja igazi "sport teljesítmény" (különösen a második felvételen); a két hangfelvétel a hűvösebb londoni közönség reakcióját hasonlítja össze az olasz közönségével

Franco Corelli 1976-ban vonult végleg vissza a színpadtól. 

82 éves korában halt meg Milánóban.

Corelli Dick Johnson szerepében a Nyugat lányában

FRANCO BONISOLLI-val (1938. május 25. - 2003. október 30.) némiképp mostohábban bánt a sors. Gyönyörű hangja, kivételes énektechnikája és vonzó megjelenése ellenére ő kevésbé vált a lemezcégek kedvencévé, ezért egy kevésbé széles közönség ismerhette meg. Hozzájárult persze ehhez ő maga is, akit nehéz természetű - jóllehet kedves, közvetlen - emberként ismertek, és akiről legalább annyira botrányos fellépései és magamutogató előadásmódja miatt írt a sajtó. Lehet, hogy nem volt akkora hang, mint Corelli, de egy kivételes énekes volt, aki a lírai szerepkörből küzdötte fel magát a drámai szerepekig (ideértve még az Otellót is). Remek magasságai pedig lehetővé tették számára, hogy olyan „hanggyilkos" szerepekben is sikert arasson, mint például Arnold, Rossini Tell Vilmosában.

Franco Bonisolli Otello szerepében

Bonisolli 1962-ben debütált Spoletóban Puccini A fecske című operettjében (nem elírás A fecske eredetileg operettnek készült). Eleinte inkább lírai szerepekben tűnt fel (Nemorino Donizetti Szerelmi bájitalában, Verdi Rigolettójának Mantuai hercege, Alfredo a Traviatában, Rodolfo a Bohéméletben). 

A későbbiekben azonban egyre súlyosabb szerepeket kezdett énekelni; hatalmas sikereket aratott többek között Manricóként (Verdi: A trubadúr) és Calafként (Puccini: Turandot), de nagy sikerrel énekelte Don Josét, Radamest, Otellót és Cavaradossit is.

          Puccini: Bohémélet - Che gelida manina, Rodolfo - Franco Bonisolli

                                              1984 (koncert)

Számos ritkán játszott operában is fellépett (például Rossini: A tó asszonya, valamint Korintosz ostroma című operái). 

Bonisolli 1969-ben debütált a Scalában. Nemzetközi karrierje az 1970-es évektől indult igazán be, ekkor már ünnepelt tenorista volt Bécsben, Salzburgban és a New York-i Metropolitanben is. 

Különc viselkedése miatt "Il Pazzo" ("Az Őrült") becenéven emlegették.

       Verdi: A trubadúr - Di quella pira (ismétléssel), Manrico - Franco Bonisolli

                                                    koncert felvétel

Megj.: Bonisolli, "Il Pazzo" ("Az őrült")! A Di quella pira kétszer, négy gyönyörű magas C-vel és - az első áriát követően - show-műsorral (a végén még az O sole mio-ba is belekezd...); rossz minőségű amatőr felvétel, de érdemes végignézni!

Franco Bonisolli váratlanul halt meg 65 éves korában, Bécsben.

Bonisolli Radamesként az Aidában