Dietrich Fischer-Dieskaut az elmúlt fél évszázad egyik legkifinomultabb énekeseként tartják számon, különösen a német dalirodalom interpretációja miatt. A XX. század olyan zongorista nagyságaival dolgozott együtt, mint Alfred Brendel, Szvjatoszlav Richter, Daniel Barenboim, Jörg Demus és Vladimir Horowitz.

Dietrich Fischer-Dieskau

Dieskau 1925. május 28-án született Berlinben, 16 évesen kezdett el énekelni, röviddel azelőtt, hogy besorozták a náci Wehrmachtba. Két évi hadifogság után a fiatal bariton visszatért Németországba, és bemutatkozott mind az opera, mind pedig az oratórium műfajában. Az előbbiben Verdi Don Carlosából Posa márki szerepével, az utóbbiban Brahms Német Rekviemével. Amellett, hogy a Berlini Städtische Oper társulatának a tagja lett, rendszeres vendége volt a Bécsi Staatsopernek és a Salzburgi Fesztiválnak.

Az 1950-es években Bayreuthba is meghívták: ekkor ejtett rabul Wagner zenéje. Dieskau leggyakoribb szerepe Wolfram volt a Tannhäuserből. Az operairodalom széles skáláját bejárva a legkiforrottabb kifejezésmódot Don Giovanni, Don Alfonso (Mozart: Così fan tutte), Almaviva gróf (Mozart: Figaro Házassága), az idősebb Germont (Verdi: La Traviata), Keresztelő János (Strauss:Salome) és Mittenhofer (Hans Werner Henze: Elégia fiatal szertőknek) figuráinak tudta megadni.

Karrierjének másik, nagyobb vonulata 1948-ban indult el, amikor a berlini rádió közvetítette Schubert Winterreise dalciklusának előadását. Dieskau zongoristája az angol Gerald Moore volt. Nemzetközi hírneve gyorsan terjedt. Kettejük közös munkája lett az összes Schubert-, Schumann- és Wolf-dal felvétele, valamint Brahms, Strauss, Loewe és Beethoven dalainak jelentős hányadát is lemezre rögzítették. Dieskaunak nem csak a hangja, de intellektusa is közrejátszott abban, hogy az egyes dalokban a zenei anyag és a költészet elválaszthatatlanságát és tartalmának értékét érzékeltetni tudja. A romantika korszakán túl sokat énekelt még Mahler-dalokat, de ő mutatta be Britten Háborús Rekviemjét is 1962-ben.

*